Főzőcske ízesen tálalva

Kedvemre van úgy sütni-főzni ahogyan itt olvasható. Hét határban is érezni illatát.

Itt pogácsa kerül majd az első sorba, de alszom még rá egyet melyikük is legyen a sokféléből e helyre megírva. Simán a sajtos-é, vagy inkább babos? Káposztás lesz, vagy krumplis? Végre lehet csicsókás, vagy tepertős is.

A pogácsa nálunk kicsi koromtól fogva olyan volt, hogy kin a ború ráncolódott, vagy bármi jóság érte netán, a frissen sült illatára már másra sem tudott gondolni csak arra a csábító sajtosra, mi édesanyám keze által hívogatott be az udvarról. A messzeségből hazafelé tartva is ez motoszkált a fejemben: Bárcsak lenne otthon pogácsa. Rendszerint volt is, de ha nem éreztem illatát az ajtót nyitva, hát volt bizony olyan mit nagyon szeretek. Az első sorban van helye:

a kertből került zöldséglevesnek cérnametélttel, a sztrapacskának, a tejfölös csirkének (kuktában) nokedlival, a krumplinudlinak, a rakott krumplinak, mákos bobálykának, szalakális lekváros süteménynek, zserbónak, zöldborsó főzeléknek, pászkának, szilvás vagy túrós gombócnak, diós tésztának, almás süteménynek, mézes süteménynek, tejberizsnek, tejlevesnek csipetkével, túróstáskának, derelyének, krumplis-túrós süteménynek, rizibizinek. Voltak mások is, de ezek a kedvesek azóta is. 

 Sütés-főzés közben a történetek a gyerekkorból, a háború idejéről, a diktatúra éveiről, a nagy családban történtekről, a szűkölködésről. Ezek okán lettem ilyen ember, amilyen vagyok. Nekem nagymamám, édesanyám, testvérem kik eligazgattak, hogy aztán bele tudjak valahogyan gyűrődni ebbe a felnőtt világba.

Látom is már a pingpong labdát pofozó kiscicákat, kacor királyt, a nagymamámnak pityegő kiskakast a konyhában, a kertben a virágokat, a zöldséges gyomlálást, a szobai kisszekrényben berendezett kisszobát (laposelemes zseblámpaizzós világítással), a Kékes tévét, a cseresznyefán magamat és a biciklizésben lehorzsolt térdemet.

Azt elmondom nektek, hogy évek múltával csak azért nőttem föl mert kellett.

 

Borúra derű, arra meg pogácsa

 

Kisvájlingba beleszórok úgy fél kiló finomlisztet, valamennyi sót és egy kockarámát belevagdosok. Jó alaposan elmorzsolom. Ennek már most megvan az az illata amit vártam. Két tojás a közepébe. Egy fél élesztőt felfuttatok, majd megy a liszthez. Egy kis pohár tejföl, aztán jól összegyúrom. Valamennyi víz, vagy liszt még kell talán, hogy jó legyen a tészta. Fél órát kel, majd kinyújtom, félbe hajtom, pihentetem. A megkelt tésztát jó ujjnyi vastagra nyújtom, megkenem tojássárgájával, ráreszelem a sajtot. Kicsi pogácsa szaggatóval kiszaggatom és megy tepsiben a sütőbe.

Ez az alap elkészítés a sajtos pogácsához.

Na, akkor most füleljetek mitől lesz olyan a pogácsa, hogy mindig megemlegetitek:

Az egyik az a jó itthoni konyha, ahová belépve már érzem is az eddig itt készült ételek illatát az orromban. Aztán előjönnek azok a gyermekkoromban hallott történetek, miközben simogatom a két farokcsóválós puli kutyát és a két dörgölőző cicát. Mióta őszülök lett az a szokásom, hogy ilyen tűzgyújtós időszakban hallgatok én mezőségi muzsikát legszívesebben, de más vidékről valót is. Ennél az lenne igazibb, ha az enyéimmel beszélgethetnék közben, mint régen, de ez ma már nincsen. Itt indul meg bennem a kívánság a válogatásra, már nem törődök vele kint dörög-e vagy hétágra süt a nap:

- szórjak-e egész köményt majd a tésztába, vagy csak a tetejére kerüljön.

- paszírozzak-e inkább jól kifőtt babot, vagy párolgassak neki káposztát.

- pürésre főzzek-e hozzá krumplit, vagy daráljak töpörtyűt, vagy menjek a kertbe csicsókáért.

Hogy melyik irányt választom, az mindig függ valamitől.

Ha jól füleltetek, akkor most már ti is tudjátok, nektek is békességet kívánok!

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 2
Heti: 7
Havi: 55
Össz.: 9 590

Látogatottság növelés
Oldal: tésztás
Főzőcske ízesen tálalva - © 2008 - 2024 - pocakos.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »