Főzőcske ízesen tálalva

Az étek készítése, mikor az úgy jó

Megfontolásra vagyok mostan szorítkozva, melyik időpontról beszéljek legelébb. Arról-é, mikor kigondoltam a vöröskáposzta főzésének mikéntjét, vagy azonmód a végéről-é, mikor Bodrikámmal egymásba gömbölyödtünk simogatás közben az öröm miatt. Mert a konyhaajtóban megláttam farokcsóválgatós jövetelét. Ezért szemünknek pillantása vonzásra hívta egy a mást . S idő kellett, mire mindőnkben csitult a buzgalom a szeretetben. Ilyesfajta napok telnek mifelénk. Ez a pillanat is beilleszkedik abba a sororzatba, miként is tudom a kertben az áradás okán megpusztult krumpli hiányát (ugyan nehézséggel) magamban bánkódva emésztgetni, el nem kámpicsorodva.

Magamhoz öleltem egy szép fej vöröskáposztát. Illata olyan volt, mit csak remélhet az ember. El nem eresztettem én azt. Becsület, tisztesség adassék, éntőlem köszönet néki ki palánta korától istápolta.

Folyó vízzel megmostam, a gyalun szeleteltem, sóztam, azután fele órára engedtem (azért kevergetve) levét megereszteni. Addig két hagymát megaprítottam, olíva olajon sóval, vízzel üveges állagát kivárva fonnyasztottam. A káposzta kinyomkodva a fazékba került. Fedő alatt párolgattam, aztán lereszelt két almát adtam néki. Fogadta kedvvel. Cukrot szórogattam, míg gondoltam. A szekrényben őrizgetett fűszerekből borsot, fahéjat őrölve kikerestem. Két szegfűszeget és egész köményt csippentettem melléje.

Október 14-ét írunk, ezért a kinti fények már hervadnak odakint. Világot gyújtottam. Setétben is éreztem volna ugyan mi készül minálunk. Elüldögéve kicsit töprengtem magamban, mikről rendre szokásom. Vannak különbözők: emberekről is, nem is; teremtésről is, nem is; kívánalmakról is, nem is; a hiányzó enyéimről is, nem is; magamról is, arról is. Hosszában a pihengetést, elmélkedést most meg nem engedhettem, mert ennek a párolt vöröskáposztának még valami hiányát megéreztem. Úgy van, hogy mi végére elkészül, addig be is érik segedelemmel. Ennek okán jártam még a konyhát, palatkai zenét hallva, lépéseket hozzá járva, mert mi egymásnak vagyon az illik is.

Az ötlet, mely csillant: képzeletet hívogatott még, mert a fahéj s az a pikántos savasság mi már terjedett s elegyedett énbennem, a konyhát még el nem áraszthatta. Azt a vörösbort locsoljam-é, vagy mégsem? Toporgatott a csábítás, mert mondhatnám, hogy értsétek bajomat: fahéj és bor (talán vörös) forraltborként ízletes, kívánatos. Ebben kételkedésnek helyét nem találom. Miképpen káposztával járul egybe, ezzel a vörössel, mit úgy ölelgettem, adja-é néki azt a nemeset? Ösmeretségem, előljáróim erről eddig engem nem igazgattak, hát lépést kívántam tenni vértnek híva zsigerek tanácsát.

A palatkai banda húzza reggelig is, ha magadat benne felejted, akkor tovább.

Leltem kapcsot, mint, mikor barát markát szoríthatám rég nem látottan. Hát önték én csínján ugyan, de inkább, mint midőn vendég poharát akarád telve látni.

Ne egyedül ízét, illatát tekintsd, de órák múltán bukéját inkább, ez marad emlékezetben, mint kedves, kellemes. Akkor egyedül, ha simít: édes emlékét álmodnak adja.

Ezen módon jártam ezzel a kedvem szerint talált káposztával, legyetek így ti is mindenkor egy-s-mással.

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat